Kultúra hírek

Kultúra
Nyiss ablakot a zenének! A MÁV Szimfonikus Zenekar kezdeményezése elér Debrecenbe is Nyiss ablakot a zenének! A MÁV Szimfonikus Zenekar kezdeményezése elér Debrecenbe is
Debrecenbe is elhozza a zenét a MÁV Szimfonikus Zenekar. Nyiss ablakot a zenének! elnevezésű programjuk ezen a héten pénteken érkezik Debrecenbe.
⇢
Kultúra
Magyar-román közös pályázati finanszírozással, kulturális központ építése kezdődött Nagyváradon Magyar-román közös pályázati finanszírozással, kulturális központ építése kezdődött Nagyváradon
Építkezési szakaszba jutott a két évvel ezelőtt nyertesnek nyilvánított ?Román?magyar határon átnyúló Képzési Központ és Értéktár a kulturális és történelmi örökség számára? című pályázatban vállalt nagyváradi kulturális centrum terve.
⇢
Kultúra
Online játékkal helyettesítik Debrecenben az Emlékhelyek Napját Online játékkal helyettesítik Debrecenben az Emlékhelyek Napját
A Nemzeti Örökség Intézete minden év májusának második hétvégéjén a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet. A programban Debrecen is érintett, hiszen a Református Nagytemplom és Kollégium együttesen kapta meg a Nemzeti Emlékhely címet. Habár az idei rendezvényt a járvány miatt elhalasztották a szervezők, a debreceni emlékhelyek az eredeti időpontban online játékra hívják az érdeklődőket.
⇢
Kultúra
Virtuális könyvbemutatón ismerkedhetünk meg Csávossy György István nagyváradi borász és költő most megjelent könyvével Virtuális könyvbemutatón ismerkedhetünk meg Csávossy György István nagyváradi borász és költő most megjelent könyvével
Megjelent Csávossy György István nagyváradi borász és költő Apám könyve című verseskötete, amelyet édesapjának, az erdélyi ?borpápának? tartott idősebb Csávossy György borásznak, tanárnak, költőnek dedikál nem csak címében, hanem emléktöredékek idézésével is. A könyvvel és szerzővel a Kárpát-medencei Magyar Könyves Ház program jóvoltából, most egy virtuális könyvbemutató kertében ismerkedhetünk meg.
⇢
Kultúra
A maradjunk otthon jegyében, nyereményjátékot hirdet a debreceni Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület A maradjunk otthon jegyében, nyereményjátékot hirdet a debreceni Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület
Három darab Erdély - ismeretterjesztő, ismeretbővítő társasjátékot sorsolnak ki azok között, akik az egyesület facebook oldalán, hozzászólás formájában megírják a számukra legszebb erdélyi település (vagy látványosság) nevét.
⇢