Kultúra hírek

Kultúra
A Szöktetés a szerájbólt mutatja be idén a Coopera - A darab premierje Debrecenben látható A Szöktetés a szerájbólt mutatja be idén a Coopera - A darab premierje Debrecenben látható
A Coopera 2019/2020-as évadának bemutatója Wolfgang Amadeus Mozart Szöktetés a szerájból című, háromfelvonásos vígoperája. Az eredetileg az 1600-as években játszódó történetet a darab rendezője, a Kossuth-díjas Juronics Tamás a 21. századba ülteti át, ezzel nyújtva egy modern, a mai kor emberének is valódi tartalmat adó értelmezést. A darab premierje a debreceni Csokonai Színházban látható, december 6-án.
⇢
Kultúra
Partiumtól Felvidékig, mintegy háromszáz betlehemjáró érkezik Debrecenbe Partiumtól Felvidékig, mintegy háromszáz betlehemjáró érkezik Debrecenbe
Huszonkilencedik alkalommal rendezik meg december 6 és 8. között Debrecenben a Nemzetközi Betlehemes Találkozót, melyre az anyaországból, Partiumból és Székelyföldről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeznek játszók. A találkozó leglátványosabb mozzanata a Kossuth téri felvonulás lesz, de a 18 csoport közel 300 betlehemjárója a rendezvény jövőjéről tartott szakmai tanácskozáson is részt vesz majd.
⇢
Kultúra
A cári Oroszország mesés téli tájaira röpít a Szigligeti Társulat szilveszteri bemutatója A cári Oroszország mesés téli tájaira röpít a Szigligeti Társulat szilveszteri bemutatója
December 31-én, szilveszter este Jacobi Viktor Sybill című operettjével búcsúztatja az óévet a Szigligeti Társulat. A nagyszabású előadásban csaknem ötvenen - köztük tíz színművész, tizenöt fős tánc- és zenekar, valamint tizenkét tagú kórus - lépnek színre. FRISSÍTVE: mutatjuk az újév utáni előadásokat is:
⇢
Kultúra
Új Bánk bán-előadással tisztelegnek a nemzeti összetartozás éve előtt Új Bánk bán-előadással tisztelegnek a nemzeti összetartozás éve előtt
Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente erdélyi származású művészt láthatja majd a közönség, egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt. Az első két előadást a Kolozsvári Magyar Operával közösen hívják életre, a későbbiekben pedig helyi színházak karai csatlakoznak be az énekesek mellé. Magyarországon többek között a debreceni Csokonai Színházban is színpadra állítják az előadást.
⇢
Kultúra
Gyermekmegőrző játszóházat indít a Szigligeti Színház Gyermekmegőrző játszóházat indít a Szigligeti Színház
Decemberben három alkalommal is várja az 5-12 év közötti gyermekeket a Lenszirom játszóház. A Szigligeti Színház által indított gyermekmegőrző célja, hogy azok a szülők is meg tudják tekinteni a Szigligeti Színház előadásait, akik számára a gyermekek felügyelete gondot jelent.
⇢