Ötven éve a pályán – Ünnepséggel köszönti a Szigligeti Színház Hajdu Gézát

Könyvbemutatóval, kiállítással, valamint a Szigligeti-gyűrű átadásával köszönti a nagyváradi Szigligeti Színház Hajdu Gézát, a Szigligeti Társulat Bánffy Miklós-díjas, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett örökös tagját. A színművész pályakezdésének ötvenedik évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget szeptember 27-én tartja a nagyváradi teátrum.

Toró József festőművész képeiből nyílt tárlat a debreceni Partium Házban

A város kulturális intézményei mellett a tevékenységét nemrég megkezdett Partium Ház is bekapcsolódott az idei Térey könyvünnep ? Debreceni Ünnepi Könyvhét programjaiba. Az általa szervezett könyves eseményeket színesítette Toró József, nagyváradi származású, jelenleg Debrecenben élő és alkotó festőművész Karantén képek nevet viselő tárlata, amely szeptember 12-én nyílt meg az intézmény székházában.

Ismeretterjesztő kiadványokat készített a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség

A Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota felújítási munkálatainak harmadik szakaszában,  és a palota kertjében végzett felújítási munkálatok befejeztével több, nyomtatott- és online felületen közzétett ismeretterjesztő anyag is született. Ezeknek egy része már most elérhető, és van ami csak a püspöki palotában berendezett látogatóközpont hivatalos megnyitója után lesz elérhető.

Az eredetivel szinte teljesen megegyező formában építik vissza az egykori villamosremízt

A nagyváradi városi tanács szeptember 10-i ülésén jóváhagyta a nagypiac felújítására vonatkozó, aktualizált megvalósíthatósági tanulmányt. Mint ismeretes, a nagypiac helyén új, korszerű vásárcsarnok épül, a beruházás határokon átnyúló, Hajdúböszörmény önkormányzatával együtt pályázott európai uniós finanszírozással valósul meg. Az eredeti terv már módosult egyszer, amikor ? a helyi magyarság közbenjárására – ipartörténeti műemléknek nyilvánították a piacon eladótérként szolgáló egykori villamosremízt, így határozat született arról, hogy azt nem bontják majd le, hanem az új vásárcsarnok tervében találnak funkciót számára. Ezt a tervet is felülírta azonban az a júliusi tűz, amelyben az ipari műemlék gyakorlatilag teljesen megsemmisült.